A masszázs világtörténete
A masszázs a legrégebbi gyógyeljárások közé tartozik. A francia massage szó, görög eredetû, massein (dörzsölni) szóból ered, s gyúrást jelent /Az arab mass (nyomni), vagy a héber mases szó is lehet az eredete. Vannak, kik szankszrit származást véltek benne felfedezni /
Valószínűen az emberek önmagukon már ősidők óta ösztönösen alkalmazták a masszázst nyomkodva – gyúrva - simogatva a fájós részeiket. Később már tudatossá válhatott. A primitívtől a kulturált népekig szinte mindenütt megtalálhatjuk a használatát.

I.e. 4000.-ben Indiában léteztek már fürdők, melyeknél masszázskezeléseket is alkalmaztak a jóga mellett. Indiában a masszázst egészségügyi és rituális célból is végezték. Illatos olajokkal kenték, dörzsölték be a testet, és utána megfürödtek a szentnek tartott Ganges folyó vizében. Simították, nyomkodták, gyúrták a test lágy részeit. Arcon kezdték, törzsön folytatták, s a végtagokkal fejezték be. Végtagokon a mûveleteket a széli részek felé végezték, mintha ki akarták volna nyomni a gonoszt a testbõl. (A Thai masszázsnál még ma is fellehető ez az irányzat.)

I.e. 3200.-ben Herodotos idejéből, papirusz tekercsek és más feliratok, festmények is tanúsítják, hogy az egyiptomiak a betegségek és sebek gyógyítására is használták a masszázst. Akkor már a betegség megelőzése (preventio) is fontosnak ígérkezett. (masszázs és testmozgás)

Legkorábbi Kínából származó feljegyzés a masszázsról Kong-Fu-tól származik ie. 2700-ból. Orvospapok végezték, s kombinálták a szervezet aktív és passzív tornájával. (Thai-Chi – az élet /a chi/ energia keringtetése) Innét származik az akupresszúra (ujjnyomásos pont masszázs) tudománya is, mely az akupunktúra egyszerűsített változata. Idõrend szerinti beillesztés nélkül állítják, hogy innét ered a malajziai „thai masszázs” is, mely különleges kimozgatási technikájával tűnik ki a többiek közül.
(A Japán shiatsu csupán hasonló a kínai módszerekhez, energia áramoltatási alapjai közel azonosak. Benne az ázsiai masszázst és az akupresszúrát ötvözték.)
Japán eredetű a ma már hazánkban is ismert Yumeiho masszázs is.(megközelíti a thai masszázs technikáját) Alap tételeként tartják, hogy a medence helyzete felelős a szervezetünk mechanikai állapotáért, mely befolyásolja a zsigeri szervek működését is.)

Kelet más õsi népei, az asszírok, babilóniaiak, médek, és a perzsák a masszázst gyógykezelésként használták, fõleg sebesült katonáik gyógyítására. San.Herib asszír király udvarából származó alabástromrelief is masszázs manipulációt ábrázol

A zsidók kultikus szent könyvei sok egészségügyi rendszabályt írtak elõ a hívõk számára, külön utalással a masszázs alkalmazására.
I.e. 460-370.-ben Görög-római kultúrában, az orvosok a jó levegőt, helyes táplálkozást, testmozgást, gyógyfürdőt és a masszázst ajánlották gyógyterápiaként. Hippokratész (ie. 460-377) az ókor legnagyobb orvosa, Herodikosz-tól (ie. 482-347.) tanulta a masszázs módszereit. „De officina medici” c. munkájában foglalkozik e témakörrel. A kezdetleges vízgyógyászatot elméleti alapokra fektette. Krónikus betegeknek mozgást, gyógyfürdőt és masszázst javasolt. Ekkor még a mozgás, messze megelőzte fontosságban az egyéb kezeléseket.

I.e. 199-130-között a római birodalom legnagyobb orvosa, Galenus (isz. 131-201) átvette Hippokratesz tanait, és „Tripsis c. (Egészség megóvásáról) művében javallatokat és utasításokat adott a masszázs fogásait illetõleg. A természet maga gyógyít, de az orvosnak kell segítenie a felismerésben és a természetes gyógyhatások adagolásában.
A görög származású Oribasius és Aszklepiosz (ie. 128-56) orvos, a római udvarban Julianus császárnál a sportolók (gladiátorok) masszázsával foglalkozott. Enciklopédikus munkájában foglalta össze a máig is érvényes észrevételeit, javaslatait, és gyakorlatát.
Celsius a legnagyobb római orvosok egyike, reumás betegek és sérült katonák kezelésére használta a masszázst. Az impérium nagy városaiban, termákban (meleg fürdő) és közfürdõkben végezték javarészt.

Avicenna (isz. 980-1037.) arab orvos tovább vitte Galenus tanait. Az ”Orvosi törvények könyvé”-ben többek között pontosan leírja a masszázst, és a hidroterápiával - dietikával összekapcsolt masszázsformákat.

Salernoi iskola is a mozgásközpontú terápiákkal foglalkozott, melyben fontos szerepet kapott a passzív mozgást képviselő masszázs is.

XII. században Francis Fuller brit orvos, a mozgást és a masszázst, gyógymódjai közé sorolja.

A reneszánsz korabeli mester, Hyeronimus Mercurialis páduai tanár (isz. 1530-1606.), Velencében a „De arte gymnastica” c. művében leírta, hogyan kell alkalmazni a testgyakorlatokat, fürdõket, a masszázst, s az életben milyen egészségmegőrző haszna van.

XV. században Nicolas Andry francia orvos, a prevencionális megoldásokat tartja fontosnak. Hangsúlyos szerepet kap benne a tartó mozgató szervrendszer funkcionális működése.

Amroise Pare (1517-1590.) anatómiai és fiziológiai ismeretekre alapozta a számára gyógyító eljárásnak számító masszázst.

XVI. században a német Paracelsus azonos nézeteket vall Pare-vel. Szintén az anatómiai és élettani tudományt tartja fontosnak a gyógyítás alapjaként.

Cook (XVIII. sz.) leírásából értesültünk, hogy Ausztráliában, Tahiti szigetén az őslakosok a fáradtságot dörzsöléssel csillapították, Jáva szigetén pedig fogamzásgátlásra használták (a méhet állítólag mesterségesen hátra hajlították, ha szükséges volt ismét a fogamzás képesség, akkor masszázzsal visszaállították).
A XVIII. századtól a masszázst, mint mechanikai úton végzett eljárás, mechanoterápia néven vált ismertté.

Pehr Henrik Ling (1776-1839) stockholmi svéd vívómester és tornatanár foglalkozott a torna és a masszázs rendszerezésével. Ismertette a masszázs technikáját, hatását és javallatait.(Innét ered a „svédmasszázs” elnevezés is.) Elterjedt Európában és átvették Amerikában.

A XIX. században a német Mosengeil és a holland Metzger (1839-1901. aki Ling tanítvány volt) gyűjtötte a korábbi tapasztalati anyagot. 1867-ben adott ki könyvet a masszázsról, mely komoly összefoglaló munka volt. Felvetették, hogy a masszázsnak a mechanikus hatásokon kívül reflexiós hatásai lehetnek.

Hoffa, Németországban Ling módszerét tovább fejlesztette. Tapasztalatait leírta a masszázs helyi és távolhatásait és tanítványainak tovább adta. Ő vezette be a masszázs melletti ízületi mobilizációt. 1893-ban megírt „Masszázs kézikönyve” című munkájában összefoglalta a legújabb technikákat, benne az öt alapfogást, mely ma is meghatározó tanulmányainkban
1. effleurage    - simítás
2. pétrissage   - gyúrás
3. frictio            - dörzsölés
4. tapotment    - ütögetés
5. vibratio         - rezegtetés, vibráció

A szomszédos Finnországban is kialakult egy sajátos egyszerű regeneráló, frissítő, gyógyító módszer, a „finn-masszázs” a szauna-kultúrával együtt.
A szaunázás egy életforma. Egy értorna folyamat, melynél a testet, az alaphőmérsékletről magasabb hőfokra melegítik, majd hideg vizes merülőkádban, jeges tóban, „csobbantással” lehűtik, vagy hidegzuhanyt vesznek. (Szerencsés helyzetűek természetes szabad vízben merülhetnek télen és nyáron.) Ezt többször, egymás után megismétlik. A kamrát mindig visszahűtik az újramelegítés előtt.
Masszázzsal egyszerűbb, de keményebb technikával érik el a kimagasló hatást, melynél a mélyre ható kemény simító-dörzsölés komoly reflexiós hatásokat vált ki. (Valószínűleg ebből alakulhatott ki később az amerikai „Rolfing masszázs” is.)

1885-ben, Romániában R. P. Manga írta - "A masszázs története és műveletei, élettani hatása és bizonyos betegségek kezelése masszázs által" című könyvét.

1886-ban Gaskell közli, hogy állatkísérletekkel bizonyította azt a tényt, hogy a szervek autonóm motoros beidegzésének szelvényezett elrendezése van. (szegmentáció elve)

A román N. Halmagiu írta 1889-ben "A masszázs és a masszázzsal kezelt mozgáskorlátozottság bizonyos csonttörésekben" című művét.

1890-ben William Murell, londoni klinikus vezette be a masszázs oktatását. Az orvosi egyetemeken, klinikákon az orvosképzés része lett.

Gustav Zander (1835-1920) mechanikus gépeket szerkesztett a masszázs és a torna céljaira.
Rajtuk kívül a svédmasszázsnak még számos neves követője akadt, így a francia Velpeau, Stapfer, az angol Mennel, az orosz Berling és Pauli.

A XX. sz. elsõ évtizedeiben a klasszikus masszázs mellett a speciális masszázs fajták is kialakultak.
Gaskell eredményei hatására Head, 1889-1896 között vizsgálatokat végez a bőrtakaró és a belső szervek közötti összefüggéseket illetőleg.
Az idegreflektórikus összefüggésekre építve, felhasználta azon lehetõségeket is és 1898-ban felfedezte, hogy a belsõ szervek megbetegedéseinél a bõrtakaró bizonyos helyein érzékeny zónák alakulnak ki. Ezek a zónák reflektórikus kapcsolatban vannak a belső szervekkel.

1904-ben Gowers a fájdalmas izomterületeket fibrositis gyűjtőnéven nevezte meg.

Braczevski alkalmazta legelőször a csonthártya masszázst a lágyrészek masszázsával együtt. Eljárását, 1911-ben megjelent könyvében ismertette, de masszázskezelése nem terjedt el. Feledésbe merült ugyan úgy, mint Cornelius által közölt idegpont masszázs leírása is, melynek köze lehetett a kínai akupresszúrához.

A Polaritás technika, a kiropraktikus Randolf Stone nevéhez fűződik, aki a századforduló táján fejlesztette ki a módszert. Alapja annak feltételezésnek, hogy bizonyos energiaáramlás van a testben. (A kínai gyógyászatban a „csí”, az életenergia.) A kézrátétel technikájával dolgozik. A kezeket arra a testrészre helyezzük, amely az energiaáramlás pólusának megfelel. Ezzel az energia kiegyenlítődése ismét helyreáll. A kiropraktikából ismert fogásokat is alkalmazza. A kezelés, keringés- és anyagcserezavarokat serkent, érzékenységi zavarokat enyhít, az általános állapotot javítja.

A módszer Angliában és az USA-ban már széles körben elterjedt. Talán ezt tekinthetjük a kineziológia első lépéseinek.

1917-ben Mackenzie, a korábban Gaskell és Head által felismert szegmentális összefüggést továbbfejlesztette. Bebizonyította, hogy a belsõ beteg, zsigeri szervekhez tartozó szegmentum izomzatában tónusfokozódás és túlérzékenység lép fel. Elõször diagnosztizáltak vele, majd késõbb kiderült, hogy fordított irányban (kívülrõl befele), mint terápiás kezelés is hatékony.
Szegmentzónás összefüggéseket, és az erre ható masszázs eljárásokat „reflexzóna masszázs”-nak nevezték el.

1929-ben Ruhman bevezette az ujjbegyes dörzsölő, valamint a bőreltoló masszázsfogásokat. Hatástanilag szinte megegyeztek a kötőszöveti masszázséval. Erőteljesen ingerelte a neurális és vegetatív úton befolyásolható képleteket.

Szinte ugyanabban az időben (1929-ben) Elisabeth Dicke német gyógytornász Freiburgban, saját tapasztalatain keresztül (érszűkület) jutott az általa megfogalmazott és gyakorolt kötőszöveti masszázshoz. Ez a technika neurovegetatív úton befolyásolja az emberi szervezet állapotát, zavarát.
Freiburgban az Orvostudományi Egyetem klinikáján H. Teirich Leube és W. Kholrausch tíz év alatt kidolgozta a teljes testre kiható kötőszöveti masszázs technikai végrehajtás módszerét.

Shade és Lange a muszkuloszkeletális elváltozások vonatkozásában kutatott. Központba került a myalgia terápiás jelentősége.

Kirchberg 1926-os megjelenésű „Masszázs és gyógytorna” könyvében már a speciális masszázsfajták fejlesztésével foglalkozott. Bevezette a köztudatba a nyújtás fogalmát, s megállapította, hogy a masszázs nem csak az izmok hipertónusát befolyásolja, hanem hatással van a nyirokkeringésre is.

Vogler 1928-as évben kezdte „periostealis kezelés” néven a csonthártyakezelést alkalmazni.

Dr. Frank Chapman kimutatta, hogy bizonyos nyomási pontok serkentik a nyirokkeringést a szervezet különböző részein.

Az 1930-as évek elején Terence J. Bennett azt állította, hogy a koponya bizonyos pontjait megnyomva, élénkíthető a különféle szervek vérellátása. Sikerült feltérképeznie a koponyán, a kulcscsont felett és a térd alatt, 16 különböző nyomási pont és a test főbb izomcsoportjai kapcsolatát.

Erdélyben a masszázs Marius Sturza professzor tevékenysége következtében terjedt el a szanatóriumokban és az üdülő- és gyógyhelyeken.
A bukaresti Testnevelési Főiskola tanszékén olyan kiváló szakember ad elő, mint dr. Ion, Lascar professzor. Dr. Valentian Rosca, a tanszék tanársegédje, 1930-ban az egyetemi hallgatók részére összeállított egy könyvet "A masszázs és az orvosi torna alapelemei” címmel.

Első alkalommal 1932-ben alkalmazták a nyirokelvezetés (lymphdrainage) masszázst, mely módszert, azóta is állandóan fejlesztik. Először Dr. Emil Vodder dán fizioterapeuta dolgozta ki. A nyirok szállítja el a szövetekből az anyagcsere végtermékeit, amelyek részben túl nagyok ahhoz, hogy a vérkeringésbe visszatérjenek; részben a szövetekben sem tudnak tovább bomlani. A nyirok az immunrendszer szempontjából nagy jelentőségű. Az ún. lymphdrainage serkenti a nyirokkeringést.

1933-ban jelent meg román nyelven M. de Frumerie francia orvos munkája "Gyakorlati és elméleti, általános és részleges masszázs - A kisegítő egészségügyi személyzet számára"; a munkát Theodora Athanasiu dolgozta át.

Dr. Adrian Ionescu 1940-ben szerkesztette a "Masszázs" című munkát a Testnevelés Nemzeti Akadémiájának hallgatói számára.

1947-ben James Cyriax, angol orthoped orvos, a lágyrész kezelések manuális technikáját az ún. mélymasszázst írja le a „Kezelés manipulációval és mélymasszázs” című, 1950-ben kiadott könyvében. Ez volt az első fizioterapeuták számára írt könyv.

1952-ben Glaser és Dalicho kutatásaikkal továbbfejlesztették, egyszerűsítették a Mackenzie féle szegment-masszázst (a végtagok kezelésénél). Elméletét és gyakorlatát szakirodalomban foglalták össze.

1953-ban P. Vogler és H. Krauss német orvosok Lipcsében kiadták a periostealis masszázsról szóló könyvüket, mely a reflexiós zóna masszázs speciális eljárását (csonthártya masszázs) írja le.

Rolfing-módszer a múlt században bevezetett olyan masszázstechnika, mely kísértetiesen hasonlít a finn masszázshoz. Az amerikai Ida Rolf ún. egyéni mélymasszázs-módszert fejlesztett ki. Extrém erős, koncentrált nyomással dolgozik, melyet ujjal, könyökkel, vagy az összezárt kéz csontjait használva alkalmaz bizonyos pontokra. Ez a nyomás a kötőszövetre és minden olyan szövetre hat, ami az izomrostokat beburkolja. Ennek következtében megrövidült, vagy szakadt izmok ismét eredeti alakjukat nyerhetik vissza.

1964-ben George Goodheart, a kineziológia atyja, Dr. Frank Chapman és J. Bennett tanulmányait felhasználva megállapította, hogy a meridiánok és a kineziológiai csatornák egybeesnek. Megállapította, hogy minden izomcsoport a test más és más részével (zsigeri szervek, bélcsatornák, mirigyek, csontok, keringési szervek) áll kapcsolatban. Ha az izmok jól működnek, akkor a szervezet is rendben van. A vizsgálókéz nyomásra adott izomválasz elárulja a test állapotát. Nem betegséget diagnosztizálnak, hanem egyensúly zavart keresnek, ugyanúgy, mint az ázsiai gyógyászatban. A módszer alapja, hogy a megfelelő nyomási pontokat serkentve, élénkíthető az izmok vérellátása, egyensúlyba hozható a nyirokellátásuk, javítható a működésük.

Dr. Adrian Ionescu 1970-ben adta ki Bukarestben a „Sportmasszázs” című munkáját, melyet 1976-os magyar kiadásánál Bodnár László gyógytestnevelő és masszőr a Sportkórház munkatársa lektorált.

A múltszázad utóbbi évtizedeiben nagy népszerűségre tett szert a Schwester Hodi Masafret (1975.) által feldolgozott talp- és kézreflexológia. („Egészség a jövőben – Reflexológia – Láb és testmasszázs” –címen adták ki Magyarországon) Reflexológia tág határain belül Európában a szegment, a kötőszöveti és a periosztális masszázst ismerjük.
Megállapította, hogy az európai és az ázsiai reflexológiai kezelések között a hatásmechanizmusában, és a kezelési területek eltérésében van a különbség.
Az európai, a szervezet idegpályák közvetítésével operál a központi idegrendszer reflexközpontjával. Ingerelve az érző idegvégződéseket, a kiváltott reakciók a gyógyhatású eredmények.
Az ázsiai pedig, a szervezet „meridián végeit” ingerli, melynek területei a kézfejen, a lábfejen és a lábszáron vannak. Ezek a meridián végek nem azonosak az érző idegvégződéssel, bár a kezelés során olykor erős fájdalmat lehet érezni.
Masareft szerint nem elég, csak a reflexiós masszázs, az életvitelt is ennek kell alárendelni, főleg a táplálkozásra ügyelve. Nagyon hatásos beavatkozás és diagnosztizálás kiegészítésére is alkalmas.

Japánban, 1980. Novemberében, Toru Namikoshi, kiadja a „The Complete Book of Shiatsu Therapy” című könyvét. Namikoshi mester eltért a japán hagyományoktól. A nyugati világ reflexológiai tapasztalatait ötvözte az ázsiai hagyományokkal. Ezzel kettészakadt a „Japán shiatsu tábor”.

Brigitte Gillessen 1990-ben adta ki Németországban a Haramasszázs könyvét, mely érdekes megvilágításba helyezi a has masszázsát. Hazánkban, 2004-ben adták ki a könyvét magyar nyelven.